|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 45 találat | lapozás: 1-30 | 31-45 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Torgyán József 2000. szeptember 29.A külhoni magyar állampolgárság megadását a Független Kisgazdapárt a magyarság minimális jogai biztosításának tekintené, és ennek elérése érdekében minden erejét mozgósítja - jelentette ki Torgyán József pártelnök-miniszter a Magyarok Világszövetsége budapesti székházában folytatott megbeszélését követően. "Nincs a földön még egy olyan nép, mint a magyar, amelynek a jogfosztása Trianonban bekövetkezett. Egy kollektív jogfosztásról, kollektív bűnösség felállításáról van szó, holott a középkortól kezdve már nincs olyan civilizált országa a földnek, ahol az ilyen kollektív jogfosztást elismernék, ami a magyaroknál az állampolgárságtól való megfosztást is jelentette" - hangoztatta Torgyán József. - Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke közölte: a világszövetség üdvözli az RMDSZ azon döntését, hogy a helyi RMDSZ-szervezetek gyűjtsenek támogató aláírásokat a külhoni magyar állampolgárság létrehozásához. /Patrubány üdvözölte az RMDSZ-döntést. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./2001. január 23.Jan. 22-én magyarországi parlamenti pártok megbeszélést tartottak a szomszédos országokban élő magyaroknak biztosított kedvezményekről szóló törvényről (státustörvény). A Mádl Ferenc államfő által kezdeményezett egyeztetésen kiderült, hogy az ellenzéki pártok kisebb-nagyobb különbségekkel ellenzik a törvényt, a kormánypártok pedig örvendenek a törvény puszta létének. Nem sikerült megteremteni a Fidesz-MPP által oly áhított politikai konszenzust. Az ellenzéki pártok nem támogatják a kormány által javasolt törvényt. Kövér László, a Fidesz-MPP elnöke azt nevezte a legnagyobb eredménynek, hogy ilyen jogszabály megalkotására egyáltalán sor kerül. Kövér szerint senki nem törekedik arra, hogy a határon innen és a határon túli magyarokat egymással szembeállítsa, és valamelyik kárára többletkedvezményt biztosítson. Kovács László, az MSZP elnöke szerint szükség van a törvényre, de figyelembe kell venni a magyarországi lakosság érdekeit, a költségvetés teherbíró képességét, a törvény nem akadályozhatja Magyarország EU-csatlakozását. Az MSZP szerint nem elfogadható az a pártok közötti verseny, ahol az a legmagyarabb, aki a legtöbbet ígéri a határon túliaknak Szent-Iványi István, a szabad demokraták (SZDSZ) frakcióvezetője kijelentette: pártja jelenlegi formájában nem támogatja a törvényt. Nem tudni, kiket érintene, mit biztosítana, milyen áron, és azt meg ki állná. Szerinte a határon túli magyarokat szülőföldjükön kell támogatni, a jelenlegi törvénytervezet pedig az elvándorlást fogja felgyorsítani. Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke is támogatásáról biztosította a törvényt annak ellenére, hogy szerinte szélesebb körű kedvezményeket kellene a határon túli magyaroknak biztosítani. A kisgazdák a Magyarok Világszövetsége által kidolgozott külhoni állampolgárságot is elfogadhatónak tartják. /Vass Enikő: Márciusban terítéken. A státustörvény. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2002. július 16.Nem csodálkozhatunk azon, hogy Magyarországon a szocialisták kerültek kormányra, hisz a nyugdíjasok és a munkabérből élők számára egy közeljövőben el nem érhető Kánaánt ígértek választási programjukkal. Sikertelenségükhöz nagyban hozzájárult a vitákat kiváltó "státustörvény" elfogadása Duray Miklós és Markó Béla félretájékoztató sugallataira, a Magyarok Világszövetségének a működését ellehetetlenítő pénzelvonás személyes ambíciók alapján, az FKGP szétbomlása Torgyán József késői kirekesztésével a kormányból stb. A jelenlegi miniszterelnök, Medgyessy Péter, fokozatosan hátrál és magyarázkodik, csak tízmillió magyar miniszterelnöke akar lenni mindamellett, hogy a tizenötmilliós magyar nemzet "elkötelezettje", de ellenvetés nélkül elfogadja találkozójukon Adrian Nastase azon kijelentését, hogy a kisebbség helyzetét azon ország rendezi, ahol élnek. Simon Endre szerint az Európai Parlamentbe is a tagországoknak nemzetiségi összetételüknek megfelelően kell delegálniuk képviselőiket. /Simon Endre: A látás iskolája. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./2004. november 1.Sike Lajos, a Romániai Magyar Szó munkatársa azelőtt Torgyán Józsefen nevetett, most Kövér Lászlót Fideszes politikust figyeli a tévében, hogy viduljon egy kicsit. A napokban Kövér László kifejtette, hogy az erdélyi magyarság „egyedüli felkent" képviselője a Magyar Polgári Szövetség. /Sike Lajos: Felkenve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./2005. április 12.Egyesült a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Demokrata Néppárt. 1996-ban a nemzeti politizálást ellenző szárny kivált és külön pártot alapított Szabó Iván vezetésével, majd bukott az 1998-as választásokon. Hock Zoltán elnökségi tag reméli: az MDNP-vel egyesült MDF a 2010-re akár 25 százalékot is elérhet. Illúziók mindig voltak, elég csak Torgyán József négyévenkénti jóslataira gondolni a várható kisgazda győzelemről, vagy Csurka István „harmadik erő a MIÉP” szövegére. Ami a realitásokat illeti: a szétválás óta az MDF csak a Fidesszel közösen volt képes a parlamentbe kerülni, az MDNP támogatottsága pedig értékelhetetlen. Az MDF jobboldali platformjának több tagja tiltakozott az egyesülés ellen. Aki ellenzi, miért nem kap szót? feliratú transzparenssel vonultak az MDF országos gyűlése elé, utalva arra, hogy az egyesülés ellenzői nem kaptak szót a kongresszuson. Az MDF belvárosi elnöke, Bégány Attila szerint az MDF-nek nem a Fidesz bal oldalán, hanem jobb oldalán van a helye, ezért inkább a radikális Jobbikkal kellene szövetséget kötnie. Az MDF válságát jelzi az is, hogy a párt alapítói Új Lakitelki Nyilatkozatot bocsátottak ki. A Bíró Zoltán, Lezsák Sándor, Csurka István, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Kis Gy. Csaba és Für Lajos által jegyzett nyilatkozat összefoglalja a jelen áldatlan helyzet főbb vonásait, említi a kormány felelőtlen politikáját a népesedés, oktatásügy, egészségügy, a kistelepülések és a mezőgazdaság ügyében, szól az ország kiszolgáltatottságáról és eladósodottságáról. Annak, hogy ismét a nyilvánosság elé állnak, több okát is megnevezték a kezdeményezők a mostani elnök asszony „és tettestársai” tevékenységétől a nemzeti oldal szétforgácsoltságáig. Bíró Zoltán, az MDF alapítója elmondta: kétségbeesve nézi évek óta, hogy a Magyar Demokrata Fórum az erkölcsi züllés felé halad. Koalíciós feszültség keletkezett az MSZP és az SZDSZ között a köztársasági elnökválasztás kérdésében. Az MSZP ugyanis egyedül nem tud elnököt választani, az 5%-os SZDSZ pedig nem hajlandó elfogadni a nagyobbik kormánypárt által támogatott Szili Katalint. /Pápaffy Endre: Otthon történt. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 12./2006. május 2.Sokan reménykedtek abban, hogy az idei választások nyomán fordulat következik be a magyar politikai életben, s a Fidesz veszi át a kormányrudat. A határon túli magyarság jelentős többsége is erre számított. Vélemények hangzanak el azóta is, miért lett a kampány kimenetele az, ami. Mondják, hogy a Fidesz bedarálta a kisebb jobboldali pártokat. Koncz Attila például nem átallotta azt állítani, hogy a Fidesz „Rákosi legjobb tanítványaként szalámizta az MDF-et”. Úgy látszik, nem tudja, Rákosi módszerének a kommunista vezérlésű politikai rendőrség, az ÁVO és a szovjet politikai rendőrség, az akkor még NKVD is szerves része volt. Ezek szerint tehát a Magyar Demokrata Fórum (MDF) a Fidesz miatt jutott oda, ahova: 1992-ben a Fidesz zárta ki az MDF-ből Csurka Istvánt és társait; nem Szabó Iván és társai váltak ki az MDF-ből és hozták létre a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP), mert ez a Fidesz műve volt; tavaly nem Dávid Ibolya és társai zárták ki az MDF országgyűlési csoportjának majdnem a felét, köztük Lezsák Sándort, az MDF egyik alapítóját és vezéralakját, hanem a Fidesz. Ghiczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egykori elnöke volt az, aki addig fészkelődött elnöki székében, mígnem szétverte saját pártját. És mi történt a Független Kisgazdapárt háza táján? Torgyán József, a párt elnöke volt az, aki 2002 előtt, kormányszövetségben a Fidesz-szel, bezáratta a párt székházának kapuját és nem engedte be a vezetőségi tagokat. Addig-addig, míg őt is kizárták a maradék pártból. A Magyar Szocialista Munkáspártból lett Magyar Szocialista Párt, bár tagadja, de megőrizte szülője módszerét. Ugyanezt alkalmazza Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is. Goebbels mondta: a hazugságot addig kell ismételni, mígnem igazság lesz belőle. 1998-ban, miután a Fidesz került kormányra, az MSZP-SZDSZ megrémült, nyomban elindították a suttogó propagandától a nyílt támadásig terjedő hazugságfröcskölő gépezetüket. Szájról szájra terjesztették és terjesztik, hogy Orbán Viktor cigány, eredeti neve Orsós. „Csalnak, lopnak, hazudnak”, harsogták. Nyugaton terjesztették, hogy Orbán Viktor faj- és zsidógyűlölő. Horn Gyulával, az ’56-os pufajkással, Kovács Lászlóval, Kádár elvtárs sírig hű tanítványával az élen, a sajtószabadság „védelmében” tüntettek. Az „árokásó” Fidesz „kettészakította az országot” – Kádár idején bezzeg példátlan volt az egység: az ávósok, a III/III-as, a III/II-es ügynökök, a pártkáderek, a pufajkások és az értelmiségiek, a munkások meg a parasztok „egysége”, írta Asztalos Lajos. Orbán Viktor az autópályák építéséhez az apja bányáiból szállított dolomittal hatalmas vagyont harácsolt össze – nem úgy, mint „szegény” Gyurcsány. Keller László, a „nagy” MSZP-s vegy-ész „kiderítette”, felbecsülhetetlen kárt okozott, mert a dolomit az esővíztől „kénsavat fejlesztett”, ami „szétmarta” az utakat. Most, a választási kampány idején viszont arról zengett a kórus, hogy a Fidesz-kormány alatt „egyetlen km” autópálya sem épült. 2001 végén, 2002 elején a 23 millió románnal ijesztették a népet, 2004 novemberében 800 000 határon túli volt a mumus. Közben a költségvetési hiány eddig nem látott méreteket ért el, az államadósság pedig rekordmagasságot. /Asztalos Lajos: Választások, MDF-bedarálás és egyebek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./2006. augusztus 25.Augusztus 23-án a kolozsvári sajtóval találkozott Rácz Sándor, aki 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc idején a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöki tisztségét töltötte be, jelenleg pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándor szerint túlságosan keveset foglalkoznak 1956 valós képével, mi több, az elmúlt ötven évben eltorzították, elhallgatták annak értékeit. Az igazságot azonban ki kell mondani, vallja, s ha ezt mi nem tesszük meg, akkor helyettünk senki sem fogja. A valós magyar forradalom és szabadságharc legfőbb erénye, hogy – a történelemből ismert francia és más forradalmaktól eltérően – nem engedett teret a szociális kérdések előretörésének, hanem mindvégig megőrizte szabadságkövetelő jellegét. Közvetett módon Románia is a „hős pesti srácok”-nak köszönhette, hogy területéről, a felkelés leverésében tanúsított buzgósága elismeréseként, a szovjet hatalom kivonta megszálló csapatait. Az utókor az anyaországban meglehetősen hálátlanul viseltetett 1956 emléke iránt, sőt sokak szemében ma már teher erről beszélni, fejtette ki. Az a társadalmi réteg, amely évtizedeken keresztül ellenforradalomként ismerte a történteket, már nem mutat érdeklődést a valós értékek feltárása iránt. Be kell érni annyival, hogy a tisztességesen gondolkodók rétege elfogadja az igazi múltat. – Történelmünk fekete pontja, hogy Mátyás király óta nincs egységes politikánk. A mai Magyarországot az idegenek egyszerűen meg akarják szüntetni, jól tudván, hogy számíthatnak a szomszédok velünk szembeni ellenszenvére. Európa magyarellenessége szintén kitűnő táptalaj a maguknak új hazát itt létrehozni szándékozók számára – vallja. A Kárpát-medence azonban, véli, egy és oszthatatlan, ezt mindenkinek érdemes tudomásul vennie. Rácz Sándor szegény munkáscsaládból huszonhárom évesen került a forradalom sűrűjébe. A barikádon őt „úr”-nak szólították, amiként ő is úrnak, nem pedig elvtársnak szólította Kádár Jánost, aki – miután tíz éjjelen keresztül tárgyaltak – két lehetőséget ajánlott fel neki: a miniszteri tisztséget vagy az országból való kiutasítást. Mindez Rácz Sándor elveivel nem volt összeegyeztethető, így a felkelés leverése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szerinte az akkori munkások nemzeti érzése volt a garancia a tökéletes önrendelkezési forma elérésére. Kifejtette: a jelenlegi magyarországi politikai hatalom a Kádár-rendszer folytatója, ezért 1956 ma még élő hősei nem állhatnak a Gyurcsány-kormány mellé. A forradalom idei ötvenéves évfordulójára rendezendő őszi ünnepségen nem közösködnek a hatalommal, nem fogadják el az arra érdemtelenek részéről felállítandó két szobrot, hanem maguk emlékeznek a 301-es parcellánál, és külön utcai nagygyűlést hívnak össze – mondta el. Rácz Sándor nemrég értesült arról, hogy a kolozsvári önkormányzat határozatot fogadott el egy 56-os emlékmű felállításáról a Sétatéren, idén októberben. Úgy véli, ez a normalizálódás jele, de egy szobor akkor jó, ha azt az arra méltó emberek emelik. Rácz Sándort 1956. november 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár János ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKM követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Ottmár. Ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését látta. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de ott is zaklatták. 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben élete végéig tartó súlyos gerincsérülést szerzett. A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül illegális előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, általában egyetemista hallgatóság előtt az ’56-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1993-ban az FKGP vezetését megszerző Torgyán Józsefhez csatlakozott, aki azonban később egyszerűen kitette őt a pártból. 2003. augusztus 18-án az MVSZ tiszteletbeli elnökévé választották. /Ördög I. Béla: Rácz Sándor: sokak számára 56 már teher. Kolozsváron járt az 1956-os forradalom egyik vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./2009. január 26.A kilencvenes évek elején Budapesten Torgyán József, a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt elnöke demagóg, populista, felszólalásai többnyire derűt fakasztottak. Rendszerint napirend előtti felszólalásait szabolcsi hangsúlyozással így fejezte be: „Tisztelt miniszterelnök úr, kedves Gyula, monnyál le!” Évtized múltán riválisa akadt. „Markó Béla monnyon le!” – mondta Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke és egyben a megyei tanács alelnöke. Ezt azzal indokolta, hogy Markó „eljátszotta az RMDSZ becsületét”. Székely Ervin államtitkár megvédte Markót, mondván, Markó Béla a romániai magyar közösségnek tartozik elszámolással, a közösség elsöprő többsége azt akarta, hogy az RMDSZ továbbra is maradjon kormányon. Kiss Sándor néhány évvel ezelőtt a leglelkesebb szószólója volt annak, hogy az RMDSZ – legalábbis helyi szinten – a Demokrata Párttal működjék együtt. Kiss Sándor érdeke az, hogy ne távolodjon el azoktól, akik a helyi kérdésekben döntenek, osztják a pénzt. /Székely Ervin: Monnyon le! = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./2010. október 18.Nemzeti létparancsAz erdélyi magyar közélet alapvető struktúrája két évtizedig igen egyszerű volt, még akkor is, ha 2003 után a nemzet sorsalakítása iránt érdeklődő polgárnak egyre több szervezet nevét kellett megtanulnia. Egyik oldalon álltak a román hatalommal paktálók, az autonómia-program meghirdetését előbb minden eszközzel akadályozók, majd a képviseletét szabotálók, szociológiai szempontból a korábbi rendszer haszonélvezői, az új rendszer zsoldosai, a karrieristák és a megvezetettek. A másik oldalon a magyar érdek képviselői, akik nem a vélt vagy valós román elvárásokhoz mérték a célokat, hanem az erdélyi magyar nemzeti közösség létérdekeihez, a korábbi ellenállók, a politikában eladdig részt nem vevők, valamint azok, akik Saulusokból tényleg Paulusokká lettek. E törésvonal nemcsak a politikai vonalvezetésben, hanem a hatalom-technikában, a módszerekben is tetten érhető volt. Az egyik oldalon Hargita megyei listahamisítás, Neptun-ügy, Nagy Benedek-féle puccskísérlet, alapszabályzat-sértő ultimátum-visszavonás, Petőfi-Schiller tragikomédia, Kincses Előd alapszabályzat-ellenes felfüggesztése a 2000-es önkormányzati választás hajrájában, a Szabályzat-felügyelő Bizottság manipulációja, központilag vezényelt kiszorítósdi, a másik oldalon konok ragaszkodás az alapszabályzathoz, átláthatóság követelése, programhűség. Ezt a képletet tette tönkre a Magyar Polgári Párt elnökének politikai ámokfutása. Amikor az alapító elnök szembesült azzal, hogy a megyei elnökök többsége nem az ő oldalán áll, s nem elképzelhetetlen a párt alakuló kongresszusán a leváltása, kezdetét vette egy olyan, az írott és íratlan normákat lábbal tipró politikai kurzus, amihez képest az RMDSZ Markó-korszakának szabálytalankodásai apró csínytevéseknek tűnnek, s amihez foghatót csak a bukaresti módszereket az ott töltött évtizedek alatt asszimiláló Domokos Géza manőverei között találhatunk. Ezek láttán még a magyarországi jobboldal gödörásói (ebbe ugye, a közmondás szerint maguk esnek bele, magukkal sodorva sajnos szervezetüket is többnyire), a diktatórikus hajlamú Giczy György, Torgyán József és Csurka István is elismerően csettinthetnek. Manipuláció a megyei elnökök aláírásával, szavazati jog odaítélése a meghívottaknak, kizárások okkal és teljességgel ok nélkül. A nemzeti oldal zászlóshajójának, a teljes autonomista tábor pártjának elképzelt MPP-ből Szász Jenő zsebpártja lett a maga szektariánus követőivel és a túszul ejtett, jobb sorsra érdemes, kénytelen-kelletlen maradó középgárdával. Még ez is feldolgozható lenne, ha a párt sikeres volna, és ha lenne egy következetes politikai vonalvezetése, ha tántoríthatatlanul képviselné a nemzeti érdeket. A diktatúra lehet akár hatékonyabb is, mint a demokrácia megfelelő diktátor esetén, ezt tanítja nekünk az ókori történelem. Nem lenne ugyan könnyű mindezt lenyelni azoknak, akik az RMDSZ-en belül közel másfél évtizedig követeltek demokratikus vezetést, de a közösségi érdek felül kell írja az egyéni lelki problémákat. No de miféle következetes vonalvezetésről és nemzetszolgálatról beszélhetünk akkor, amikor Szász Jenő egyik pillanatban székely autonómiáról beszél, másik pillanatban Cotroceni-be megy koccintani december elsején, megismételve a Kempinsky szállóban 2002-ben megesett gyalázatot? Amikor egyik pillanatban következetességről, elvhűségről, önrendelkezésről szónokol, a másikban hibának nevezi azt, hogy végre-valahára az erdélyi magyarság bátor képviselői, beleértve épp az ő pártjának tagjait is, azokra a történelmi pillanatokra emlékeznek – tételesen Észak-Erdély visszatérésére és Horthy Miklós kormányzó erdélyi bevonulására –, melyek a magyar közösségnek ténylegesen ünnepnapjai voltak az elmúlt kilencven évben? A belső demokráciát, a magyar érdeket és a politikai következetességet egyszerre fontosnak tartó tábor lépéskényszerbe került. Ha nem alapítja meg saját szervezetét, saját pártját, az erdélyi magyar szavazó választhat az elhasznált, a román politikának harminc ezüstért bármikor behódoló RMDSZ és az egy politikai kalandor által kisajátított MPP között. Lényegében az alternatíva-képzés szükségszerűsége húzódik meg Tőkés László és Toró T. Tibor egy új párt bejegyzési szándékáról szóló, nagy port felkavart nyilatkozatai mögött. A képviselet nélkül maradt nemzeti demokraták színeinek megjelenítése az erdélyi magyar politikai palettán ma nemzeti létparancs. Borbély Zsolt Attila, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. november 4.Nemzeti létparancsAz erdélyi magyar közélet alapvető struktúrája két évtizedig igen egyszerű volt, még akkor is, ha 2003 után a nemzet sorsalakítása iránt érdeklődő polgárnak egyre több szervezet nevét kellett megtanulnia. Egyik oldalon álltak a román hatalommal paktálók, az autonómia-program meghirdetését előbb minden eszközzel akadályozók, majd a képviseletét szabotálók, szociológiai szempontból a korábbi rendszer haszonélvezői, az új rendszer zsoldosai, a karrieristák és a megvezetettek. A másik oldalon a magyar érdek képviselői, akik nem a vélt vagy valós román elvárásokhoz mérték a célokat, hanem az erdélyi magyar nemzeti közösség létérdekeihez, a korábbi ellenállók, a politikában eladdig részt nem vevők, valamint azok, akik saulusokból tényleg paulusokká lettek. E törésvonal nemcsak a politikai vonalvezetésben, hanem a hatalom-technikában, a módszerekben is tetten érhető volt. Az egyik oldalon: Hargita megyei listahamisítás, Neptun-ügy, Nagy Benedek-féle puccskísérlet, alapszabályzat-sértő ultimátum-visszavonás, Petőfi-Schiller tragikomédia, Kincses Előd alapszabályzat-ellenes felfüggesztése a 2000-es önkormányzati választás hajrájában, a Szabályzat-felügyelő Bizottság manipulációja, központilag vezényelt kiszorítósdi; a másik oldalon: konok ragaszkodás az alapszabályzathoz, átláthatóság követelése, programhűség. Ezt a képletet tette tönkre a Magyar Polgári Párt elnökének politikai ámokfutása. Amikor az alapító elnök szembesült azzal, hogy a megyei elnökök többsége nem az ő oldalán áll, s nem elképzelhetetlen a párt alakuló kongresszusán a leváltása, kezdetét vette egy olyan, az írott és íratlan normákat lábbal tipró politikai kurzus, amihez képest az RMDSZ Markó-korszakának szabálytalankodásai apró csínytevéseknek tűnnek, s amihez foghatót csak a bukaresti módszereket az ott töltött évtizedek alatt asszimiláló Domokos Géza manőverei között találhatunk. Ezek láttán még a magyarországi jobboldal gödörásói (ebbe ugye, a közmondás szerint maguk esnek bele, magukkal sodorva sajnos szervezetüket is többnyire), a diktatórikus hajlamú Giczy György, Torgyán József és Csurka István is elismerően csettinthetnek. Manipuláció a megyei elnökök aláírásával, szavazati jog odaítélése a meghívottaknak, kizárások okkal és teljességgel ok nélkül. A nemzeti oldal zászlóshajójának, a teljes autonomista tábor pártjának elképzelt MPP-ből Szász Jenő zsebpártja lett a maga szektariánus követőivel és a túszul ejtett, jobb sorsra érdemes, kénytelen-kelletlen maradó középgárdával. Még ez is feldolgozható lenne, ha a párt sikeres volna, és ha lenne egy következetes politikai vonalvezetése, ha tántoríthatatlanul képviselné a nemzeti érdeket. A diktatúra lehet akár hatékonyabb is, mint a demokrácia megfelelő diktátor esetén, ezt tanítja nekünk az ókori történelem. Nem lenne ugyan könnyű mindezt lenyelni azoknak, akik az RMDSZ-en belül közel másfél évtizedig követeltek demokratikus vezetést, ám a közösségi érdek felül kell írja az egyéni lelki problémákat. Viszont: miféle következetes vonalvezetésről és nemzetszolgálatról beszélhetünk akkor, amikor Szász Jenő egyik pillanatban székely autonómiáról beszél, a másikban Cotroceni-be megy koccintani december elsején, megismételve a Kempinsky szállóban 2002-ben megesett gyalázatot? Amikor egyik pillanatban következetességről, elvhűségről, önrendelkezésről szónokol, a másikban meg hibának nevezi azt, hogy végre-valahára az erdélyi magyarság bátor képviselői, beleértve pártjának tagjait is, azokra a történelmi pillanatokra emlékeznek – tételesen Észak-Erdély visszatérésére és Horthy Miklós kormányzó erdélyi bevonulására –, melyek a magyar közösségnek ténylegesen ünnepnapjai voltak az elmúlt kilencven évben? A belső demokráciát, a magyar érdeket és a politikai következetességet egyszerre fontosnak tartó tábor lépéskényszerbe került. Ha nem alapítja meg saját szervezetét, saját pártját, az erdélyi magyar szavazó választhat az elhasznált, a román politikának harminc ezüstért bármikor behódoló RMDSZ, és az egy politikai kalandor által kisajátított MPP között. Lényegében az alternatíva-képzés szükségszerűsége húzódik meg Tőkés László és Toró T. Tibor egy új párt bejegyzési szándékáról szóló, nagy port felkavart nyilatkozatai mögött. A képviselet nélkül maradt nemzeti demokraták színeinek megjelenítése az erdélyi magyar politikai palettán ma nemzeti létparancs. Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2012. január 3.Hamis párhuzam, hibás hátrálásMegdöbbent, amit Pető Péter ír a Népszabadság december 22-i számában 99 év magány című publicisztikájában. Azon háborog, hogy Szlovákia nem fogadja el, hogy a magyar állam egyoldalúan a maga potenciális állampolgárává nyilvánította a határon túli magyarokat, s tesz is ellene: aki közülük kérelmezi és megkapja a magyar állampolgárságot, annak szlovák állampolgársága a módosított szlovák állampolgársági törvény erejénél fogva megszűnik. Ez ügyben szerinte „nem nacionalista nagyjelenet az asztalra csapás”. (...)Vajon aki így ír, tudja-e, hogy szomszédaink közül kettő, Ausztria és Ukrajna több más államhoz hasonlóan kifejezetten tiltja a kettős állampolgárságot? Szlovákia nem ilyen szigorú, csak azt nem fogadja el, hogy valaki, aki Szlovákiában született, ott él, ott keres, ott adózik, ott részesül szociális juttatásokban, csupán etnikai hovatartozása okán egy másik ország állampolgára legyen. Ehhez Szlovákiának joga van, nem sért vele semmiféle kisebbségi jogot. Amikor egy ostoba, értelmetlen nyelvtörvénnyel korlátozták a szlovákiai magyarok anyanyelvhasználatát, az ellen valóban helyénvaló volt az asztalra csapni, az valóban kisebbségi jogokat sért. Az ellen, hogy Malina Hedviget azért bántalmazták, mer magyarul beszélt, hasonlóképpen tiltakozni kellett. (...) Az irredenta gesztusok kategóriájába – tartozik az is, ha Magyarország egyoldalúan állampolgárává nyilvánítja a szomszéd országokban élő magyarokat, vagyis a határain túlra terjeszti ki a magyarországi politikai-közjogi közösséget. Az állampolgárság ugyanis nem a kisebbségi identitás kifejezése – erről a nyelvhasználat, a kisebbségi nyelvű oktatás és kultúra, a kisebbségi szervezetek működése szól –, hanem közjogi kapcsolat, mint azt mellesleg mostanában a Fidesz-kormány büszkén hirdeti is. A szomszéd országokban élő magyar kisebbségek egyéni és kollektív jogainak védelmét az Antall- és Horn-kormány alapszerződés-politikája szolgálta, hiszen a második világháború óta először ismertették el a szomszéd országokkal a magyar kisebbségek kollektív jogait és azt, hogy azok biztosítása nemzetközi kötelezettségük. Ezeket az alapszerződéseket utasította el az Antall-kormánnyal szemben még csak Csurka István és Torgyán József pártja, majd a Horn-kormánnyal szemben már Orbán Viktoré és Lezsák Sándoré is, pusztán azért, mert a magyar állam megerősítette általuk a békeszerződésekben megvont határok elismerését. A magyar jobboldal egészének újabb, a kétezres években követett politikája immár valójában nem a kisebbségi jogokról, nem az autonómiáról, hanem „a nemzet határokon átívelő újraegyesítéséről”, vagyis a Magyarország és a magyar kisebbségek tagjai közötti közjogi kapcsolatról szól: ezt szolgálta első lépésben a státustörvény (amelyet az európai intézmények elutasítottak) és a Máért, második lépésben pedig a magyar állampolgárság kiterjesztése a határon túli magyarokra. Ennek logikus következménye, ha részt vehetnek a magyarországi választásokon, erősítve a jobboldal szavazóbázisát. Miért a jobboldalét? Azért, mert a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok ugyanúgy megosztottak a magyar államhoz fűződő kapcsolat kérdésében, mint a magyarországiak. Az az irányzat, amelyet az elmúlt két évtizedben az RMDSZ számos vezetője vagy korábban a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetése, annak szakadása óta pedig a Híd képvisel, az adott ország többségi demokratikus erőivel való együttműködésben keresi a magyar kisebbség emancipációjának lehetőségét, vállalva az ottani politikai közösségbe való integrációt is. Ők nem szorgalmazzák a magyar államhoz fűződő közjogi kapcsolatot, követőik nem kérnek magyar állampolgárságot, és nem is vesznek majd részt a magyarországi választásokon. Ők is azt tartják, hogy a magyarországi népképviseletről, amely a magyarországi gazdaság- és társadalompolitikát határozza meg, a magyarországi magyarok jogosultak a választásokon dönteni, nem ők. A másik, leginkább Tőkés László és Duray Miklós nevével fémjelzett irányzat kezdettől fogva tagadja a többségi politikával való együttműködés lehetőségét, folyton Budapesten keres támogatást, és amióta a Fidesz felkarolta a kettős állampolgárság ötletét, arra is igényt tart. A Fidesz köztudottan őket támogatja. A kisebbségben élő magyarok jogérvényesítésében elért számottevő eredmények, a magyar oktatásnak, nyelvhasználatnak Romániában és Szlovákiában elért kiterjesztése, a kulturális autonómia Vajdaságban elért intézményesülése az együttműködésre törekvő irányzat sikere. A Fidesz és a vele a szomszéd országokban együttműködők által képviselt konfliktusos politikának nincs a kisebbségben élők számára érdemi hozadéka. Bauer Tamás Népszabadság 2012. november 15.Kampány és valóságLehangoló, de annál markánsabb, szakmailag is alátámasztott igazság, hogy a tömegdemokráciában a választási kampányok törvényszerűségei a kereskedelmi reklámkampányokéval azonosak. A választók úgy teszik le voksukat egyik vagy másik párt mellett, ahogy fogkrémet, mosóport vagy sört választanak. Mindkét esetben van egy tudatos vásárlói/választói réteg, amely szinte elenyésző, a fennmaradt nagyobbik hányadhoz tartozók esetében azonban az a meghatározó, hogy ki tudta rafináltabb, a valósághoz jellemzően nem is közelítő kampányüzenettel minél több síkon megszólítani a nagyérdeműt. A legcinikusabb ebben a kérdésben Torgyán József volt, aki minden választáson, melyen pártja részt vett, megjósolta a Független Kisgazdapárt mindent elsöprő – az 1945-ös váltást idéző –győzelmét. Miután pártja szerény – mindössze 10 százalék körüli – eredményt ért el, egy riporter szembesítette a magát Kossuthhoz hasonlító rétort korábbi jövendöléseivel. Torgyán mosolyogva válaszolta: hát persze, azt kampányidőszakban mondtam, amikor egy pártvezérnek a lelkesítés a dolga. Mindazonáltal abban is van valami, hogy nem szabad a választót hülyének nézni. Mert ha az ellenfél kiszúr egy vagy több ilyen esetet, és kellően felhangosítja azokat, abból bizony bukás lehet. Az RMDSZ magabiztos, mert médiafronton ura a helyzetnek. Nem tartanak attól, hogy elnökük demagóg és teljességgel alaptalan kijelentései – „minden olyan magyar szavazat, amelyet nem az RMDSZ-re adnak le, román mandátumot jelent” – visszacsapnak rájuk. Hadd idézzük fel az Udvarhelyért Polgári Egyesület (UPE) esetét. Az egyesületet – viszonylagos választási sikere után – az RMDSZ által irányított kisebbségvédelmi minisztérium helyezte törvényen kívül, a román bíróság mulasztására hivatkozva. Az UPE bejegyzését megsemmisítő román justizmord után a már megválasztott UPE-s tanácsosoknak az RMDSZ semmisítette meg a mandátumát. Ez viszont nem alaptalan spekuláció, mint Kelemen Hunor Antal Árpádtól kölcsönzött választási szövege, ez dokumentált politikatörténeti tény. Médiaereje birtokában az RMDSZ attól sem tart, hogy aki követte a politikai eseményeket az utóbbi két évtizedben, könnyűszerrel megcáfolhatja a szövetség azon kijelentését, miszerint „az RMDSZ az egyetlen romániai politikai alakulat, amely kitartott identitása és céljai mellett”. Ha állításuk igaz lenne, ma egyetlen párt indulna harcba az erdélyi magyarok voksaiért. Ehhez nem kellett volna mást tenni, mint hűnek maradni a húsz évvel ezelőtt letett eskühöz, a Kolozsvári Nyilatkozat szelleméhez, betartani a brassói kongresszus határozatait, és megmaradni a nemzeti önkormányzat keretei között. Sajnos nem így történt, a szövetség pedig kénytelen abszurd és betarthatatlan kijelentésekkel urnához csábítani a szavazókat. Kelemen Hunor nemrég az alábbi érvekkel élt Aradon: „Csak az RMDSZ erős parlamenti képviselete tudja szavatolni, hogy iskoláink nem fognak megszűnni, hogy anyanyelvünket szabadon használhatjuk, kulturális értékeinket pedig nem veszítjük el. Úgy kell dolgoznunk, hogy nélkülünk ne lehessen dönteni sem az alkotmány módosításáról, sem a közigazgatási vagy adóreformról!” Az a sajnálatos helyzet, hogy ha minden magyar elfogadná legitim képviseletnek az RMDSZ-t, a szövetség képviselői pedig a lehető legkövetkezetesebben és leghatékonyabban dolgoznának közös ügyeinkért, akkor sem tudnánk elérni, hogy nélkülünk ne lehessen dönteni a megjelölt tárgykörökben. Részben a fentiek szellemében fogant Szász Jenőnek a négy évvel ezelőtti választásokat követő nyilatkozata is. A Hargita Népe című napilap 2008. december 5-i számában a következőket olvashatjuk: „Szász kifejtette, hogy a választások lehető legnagyobb vesztesége, hogy nem jött létre a választási koalíció. »Ha közösen tudtuk volna elvinni a 630 ezer szavazót az urnákhoz, az ma 9 százalékos eredményt jelentett volna, s ha ezt számoljuk, akkor a hiányzó három százaléknak köszönhetően kihagyhatatlan volna a magyarság képviselete a kormányzásból, s ez 40-45 mandátumot jelentett volna« – fogalmazott Szász Jenő, aki azt is elmondta: bölcs döntésnek tartja, hogy pártja nem indult a választásokon, mivel így szabad utat engedett az RMDSZ-nek a parlamenti bejutáshoz.” Nem akármilyen teljesítmény ilyen rövid szövegben ennyi abszurdumot állítani, illetve ily mértékben ellenmondásba kerülni a párt legfőbb politikai krédójával. Szász vélekedése szerint tehát bölcs döntés szabad utat engedni annak a szervezetnek, mely az MPP – egyébként megalapozott – retorikája szerint elárulta az erdélyi magyar autonómia ügyét, a román diplomácia eszközévé vált, nemzeti önkormányzatból pedig román versenypárt lett. Mondta mindezt annak a pártnak az elnöke, amely „A választás szabadsága” jelszavakkal robbant be az erdélyi magyar közéletbe. Az is érdekes, hogy miközben Szász Jenő a párt berkeiben azzal hitelesítette személyét a 2010-es MPP-kongresszuson, hogy Tőkés Lászlóval és követőivel ellentétben ő bezzeg nem alkudott meg az RMDSZ-szel, e nyilatkozatban arról beszél, hogy kívánatos lett volna a kiegyezés az MPP és az RMDSZ között. Vagyis önfeladás, ha az EMNT egyezik meg eseti jelleggel a legnagyobb erdélyi magyar szervezettel, ha viszont az MPP teszi ugyanazt, akkor az felelős nemzeti politizálásnak minősül. Elég szomorú, hogy Szász Jenő távozása után is hasonló szellemben cselekedett az MPP. Fontosabb volt nekik a huszonnegyedik órában – néhány nappal a jelöltdossziék leadása előtt – az általuk joggal és következetesen, elvi alapon bírált RMDSZ-szel tárgyalni, mint megegyezni az azonos politikai krédót valló EMNP-vel. Végül, de nem utolsó sorban: Szász ugyanabba a kommunikációs csapdába esett, mint Kelemen Hunor: amit ők állítanak, egyszerűen abszurdum. Az RMDSZ 40-45 mandátum és 9 százalék birtokában sem lesz megkerülhetetlen tényező, ez parlamenti matematika. A román politikum csak akkor lesz hajlandó legfontosabb céljainkról tárgyalni, ha erőt mutatunk, ha külpolitikai nyomást gyakorolunk rá. Azt viszont csak közös cselekvések révén lehet. Úgy semmiképp sem, hogy miközben a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége az Európa Tanács elnökével tárgyal, az RMDSZ képviseletében betoppan Frunda György, és megpróbálja semlegesíteni a hiteles székely álláspontot, szembeszegezve azzal a román kormánypropagandát. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. március 13.A neptuni sugárút fényeiIsmét kormányon az RMDSZ. Amint azt már leírták előttem, feltűnő volt, mennyire igyekezett minden felszólaló a döntő tárgyalást megelőző SZKT-n, hogy véletlenül se riassza el a „kérőt”, mennyire kerülték a testület tagjai az erdélyi magyarság távlati fennmaradása szempontjából elengedhetetlen területi autonómiának még csak a felvetését is. Az RMDSZ újbóli kormányzati szerepvállalásának témára rárepült a román sajtó is, a világhálón gúnyos karikatúrák tömkelege kering, mely az RMDSZ-t illetve Kelemen Hunort villázza e politikai lépésért. Egy szempontból, ha tárgyszerűek akarunk maradni, megvédhetjük az RMDSZ-t. A román politikum és sajtó nagy része elvárná a Szövetségtől, hogy úgy viselkedjen, mint egy ideológia-kötött román párt, azaz az Európai Néppárt tagjaként ne paktáljon a kommunista utódszervezetekkel. Ez az elvárás, bár első látásra jogosnak tűnik, több szempontból is teljességgel illegitim. Elsősorban azért, mert a Nemzeti Parasztpárt letűntével nem maradt akárha jóindulattal is, de hitelesnek mondható antikommunista erő a bukaresti politikai porondon, minden politikai aktor örököse valamilyen fokon a múlt rendszernek. Másrészt az RMDSZ feladata nem az, hogy betagozódjon a román politikai rendszerbe és ideológiaelkötelezett versenypártként viselkedjen. A szervezet létrejöttének értelme az volt, hogy az erdélyi magyarság fennmaradásáért és gyarapodásáért küzdjön minden alkotmányos eszközzel. Amibe beleértendő a társadalomszervezés a lehető legmagasabb fokon, optimális esetben az „állam az államban”-modell szerint, hiszen egy nemzeti közösség fennmaradásának első számú garanciája, ha az anyagi- és humánreprodukció mellett, a kulturális-erkölcsi önreprodukció folyamatait is az adott közösség tagjai ellenőrzik. Aligha tudunk az önazonosságához ragaszkodó, nemzethű, magyarul gondolkodó nemzedékeket felnevelni addig, amíg Bukarestben határoznak arról, hogy mi tanítható a magyar iskolákban. Egy nemzeti közösség sikeressége pedig nagymértékben azon múlik, hogy ki tud e alakítani olyan mechanizmusokat, melyek az adott közösség minél elkötelezettebb, minél felkészültebb s a szóban forgó kollektívum kulturális-történelmi örökségét minél inkább magáénak érző elitet juttatja a döntő pozíciókba. (Az erdélyi magyarság ebben a tekintetben igen rossz helyzetben van, a szavazatok nagy részét magáénak tudó mamutszervezet vezető elitjében a karrieristák és a román hatalom mozgatottjai dúsultak fel 1995-től errefelé.) Ebből világosan következik, hogy a magyarság irányában totálisan empátianélküli román elit, mely képes lenne az elnyomottól az elnyomó irányában érvényesülő, belső meggyőződésen alapuló lojalitást elvárni, közösségünk szisztematikus megrablása, kifosztása, megalázása, hátrányos helyzetbe kényszerítése után, egyszerűen figyelmen kívül hagyja a realitást, amikor egyfajta politikai táborhűséget vár el az RMDSZ-től, és elvtelenséggel vádolja azt, azért, mert mindkét politikai tömb irányában rendelkezik kapcsolódási pontokkal. Más lenne a helyzet, ha a román politikában lenne egy olyan megoszlás, mint 1990 és 1996 között, amikor a szerepek egyértelműek voltak, annak dacára, hogy a magyarság sorsrendezésének kérdésében irányában egyik politikai tömb sem volt valódi partner. De legalább lehetett tudni, hogy kik a múlt örökösei, a felvállalhatatlanok, a tényleges rendszerváltás akadályozói, s kik azok, akik ha a nemzeti kérdésben nem is, de legalább a demokratikus játékszabályok megteremtésében partnerek. A fő probléma tehát nem az, hogy az RMDSZ elárulná a következetes, antikommunista konzervatív oldalt, mert ilyen oldal egyszerűen nincs. A probléma az, hogy a Markó Béla által a kormányzati szerepvállalásról első ízben döntő 1996. november 28-i, Bukarestben megtartott SZKT ülésen emlegetett libának az árát az RMDSZ szisztematikusan nem kéri meg. Túlzás nélkül leszögezhető, hogy kifejezetten rátukmálja a vásári állatot a vevőre, mert az az érdeke, hogy a liba elkeljen, bármi áron, mert akkora a részesedése a puszta vásár megkötéséből. Magyarán a lényeg a klientúra pozícióba juttatása, mint általában a zsákmányorientált versenypártok esetében, melyek a programot csak szükséges rossznak tartják. A programban rögzített elvi sarokpontok nélkülözhetetlenek választók mobilizálásában, de e pártok egy percig sem gondolják komolyan azok képviseletét és megvalósítását. (A legcinikusabban erről a kérdésről Torgyán József beszélt egy rádióinterjúban, amikor szembesítették a kilencvenes évek közepén, az MSZP-s győzelem után a választások előtti nyilatkozataival. Válaszának lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy az még a választások előtt volt és minden pártelnök mond olyan dolgokat a kampányban, melyet maga sem gondol komolyan.) Most azt halljuk a kormányzati szerepvállalás indoklásaként, hogy csökken a magyarellenesség, ha az RMDSZ kormányon van (ami egyáltalán nem evidencia, és egyébként, ha igaz is lenne, indoknak kevés, nem mellesleg az államelnöknek épp az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról felröppenő hírek adtak ürügyet egy újabb magyarellenes fröcsögésre, melyet egyébként karteziánus alapon ízekre lehetne szedni, mint a magyarellenes felszólalások zömét), hogy ragaszkodni fognak az Észak-erdélyi autópálya megépítéséhez, ami ugye nem par excellence magyar érdek, a kifejezetten nemzeti jellegű jogsérelmek ügyében sokkal visszafogottabb a magát szövetségnek nevező magyar párt. Azzal a retorikával egyébként, hogy azért megyünk kormányra, mert akkor csökken a román közéletben a magyarellenes uszítás, bármilyen abszurd szövetséget indokolni lehet, akár legyen szó akár Vadim Tudorról, Gheorghe Funarról vagy a tőlük nem sokban különböző Dorin Florearól. Nincs az az elvetemült, magyarellenes, uszító politika, amit ne lehetne legitimálni ezzel a logikával, s ne lehetne azzal példálózni, amivel az RMDSZ a kilencvenes évek elején már előjött, tételesen, hogy az RMDSZ politika legfőbb sikere, hogy mi minden nem történt meg, annak köszönhetően, hogy a szervezet képviselői ott ültek a parlamentben. Előkerült a sufniból a kisebbségi törvénytervezetnek nevezett jogi rettenet is, ami egyik oldalról az RMDSZ önbebetonozását szolgálja az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének szintjén, másik oldalról pedig a kulturális autonómia szólamszintű említésével lehetőséget ad ismét egy botrányos szemfényvesztésre. Amikor ugyanis a kisebbségi törvény elfogadása napirenden volt a kétezres évek közepén, a jogi dokumentumokban elmélyedni nemigen hajlamos különböző nemzetiségű politikusok – köztük a magyar nemzeti oldal képviselői is – átvették az RMDSZ retorikáját, azt állítva, törvénytervezet elfogadása esetén biztosítaná az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját, holott a törvénytervezet a lényeget, a kulturális autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolja a beláthatatlan jövőbe. Magyarán nem teremtene tényleges autonómiát, hanem csak látszatautonómiát. Toró T. Tibor józan javaslata, miszerint az autonómia legyen a kormányzati szerepvállalás ára, süket fülekre talált. Folytatódik tehát a neptuni logikára alapozott politika: a magyar szervezet továbbra is legitimálja a hivatalos román kurzust sorsunk rendezését érdemben nem érintő apró-cseprő engedmények fejében. E politika „eredményességét” jelzi, hogy két évtized alatt kb. 400.000 lélekkel lettünk kevesebben, ami közösség kb. egy negyedét jelenti. Békeidőben ez példátlan veszteség. De mindez nem számít: fő, hogy ismét lehet a bukaresti zavarosban halászni, a bársonyszékeket megkaparintani s a klientúrát jóllakatni. Az RMDSZ vezetésének sugárútja neptuni fényárban úszik ismét. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2015. augusztus 31.Búcsú a Babeş–Bolyaitól (8.)Végül hosszú vita után abban egyeztünk meg, hogy a gazdasági igazgató még próbál alkudni, és ha sikerül, akkor az egyetem megveszi az épületet. Csekély alkudozás után ez meg is történt. Nekem úgy tűnt, hogy a református kar vezetői az épületért, a római katolikus kar vezetői pedig a lelkészképzés befogadásáért nagyon hálások voltak a rektor úrnak. Nem tudom, hogy Marga ezt tudatosan vagy csak ösztönösen tette, de sikerült megbontania azt az egységet, amely addig jellemezte a magyar tanárok képviselőit az önálló karok létrehozásában. Itt kell elmesélnem azt a furcsa esetet is, amely nagyon elszomorított néhány évvel később. Már nem voltam rektorhelyettes, amikor a kisebbik lányom úgy döntött, hogy megpróbálja elvégezni a református tanárképző kar egyik mesteri szakát. A felvételi két részből állt: az alapképzésen elért átlag adta a végleges jegy egyik komponensét és egy szóbeli vizsgán kapott jegy a másikat. Mivel neki az átlaga nem volt nagy, ezért csak úgy remélhette, hogy bejut az tandíjmentes helyekre, ha a szóbeli vizsgán jól szerepel. A vizsga után azt mondta, úgy érzi, nem fog bejutni annak ellenére, hogy a szóbeli vizsgán elég jól tudott, de nem jeleskedett. Az eredményhirdetésre mégis elment, amely azonban órákat késett a meghirdetett időponthoz képest. Amikor kifüggesztették az eredményt, és meglátta, hogy a tandíjmentes helyek utolsó helyén szerepel, nagyon dühös lett, hisz könnyen ki tudta számolni a kifüggesztett végeredményből, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a szóbeli vizsgán maximális osztályzatot kapott, az pedig lehetetlenség. Szóval ezért késett olyan sokáig az eredményhirdetés! – gondolta. Otthon elmesélte a dolgot, még mindig dühösen, hogy vele ne tegyenek kivételt, csak azért, mert az én lányom. És kijelentette, hogy nem foglalja el a helyet, így a soron következő (aki a tandíjasok között az első helyen volt) bejuthat ingyenes helyre. Amúgy is nagyon el volt keseredve, amikor meglátta az eredményt, sírt, hogy nincs pénze a tandíj fizetésére. Az ismerősök, rokonok közül sokan arra biztatták, hogy nyugodtan foglalja el a helyet, hisz ő nem hibás azért a dologért. De ő hajthatatlan volt, másnap bement, és a titkárnő nagy csodálkozására nem foglalta el a helyet. Erre a tettére nagyon büszke voltam, és az vagyok ma is! Illetlen viselkedés? 2000 elején Andrei Marga rektor javaslatára az egyetem meghívta az összes magyarországi egyetem rektorát egy találkozóra. A találkozó célja az egyetemek közti együttműködési szerződések megújítása, illetve megkötése azokkal, amelyekkel nem volt még ilyen szerződés. Első nap megbeszéltük az együttműködés általános kereteit, amelyek alapján megkötöttük a szerződéseket, második napra terveztük a további, konkrét lehetőségek megtárgyalását, amelyek akár egyetemenként változhatnak. Ezt az egyetem jósikafalvi (belişi) épületében szándékoztunk megtartani. Már az elképzelés is furcsa volt, hisz télen ott nincs mit csinálni, nincs mit látni, hosszú az út oda-vissza. Tulajdonképpen csak evés és ivás volt, hisz amikor a tényleges tárgyalásra került volna a sor, a rektornak fontos elintéznivalója támadt Kolozsváron, így hamarabb visszament. Hamarosan mi is visszatértünk Kolozsvárra, és vacsorával folytattuk a találkozót. Ebből számomra világos lett, hogy itt nem a valódi együttműködésre való törekvésről volt szó, hanem csak kirakatnak kellett az egész találkozó. Nagyon szépen illett a multikulturális eszme körítéséhez. Hasonló eset volt, amikor Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa javaslatára és patronálásával Különbözőség a felsőoktatásban – Románia példája címmel rendezett szimpóziumon Andrei Marga – aki akkor még tanügyminiszter is volt – a megnyitó után hamarosan elhagyta az elnökségi pulpitust és a termet is, és csak a délutáni megbeszéléseken vett részt. Így hiányzott a délelőtti plenáris előadásokról. A rendező egyetem rektora kihagyta a konferencia legérdekesebb és legfontosabb részét. A többi plenáris előadótól kissé elütően én nem dicsértem, hanem bíráltam a szerintem szlogenszerűen használt multikulturalizmust. Amikor a plenáris ülés után elhagytuk az aulát, a mellettem elhaladó görög katolikus kar dékánja meg is jegyezte, hogy „legalább színt vittél a beszélgetésbe”. A szimpózium gyakorlati megszervezésével Horváth Istvánt bízták meg, aki akkor a szociológia kar adjunktusa volt. Én is kaptam meghívót, előadás-felkérőt (plenáris előadásra) konkrét címmel. A rendezvény közeledtével megkaptuk a programot, és csodálkozva vettem észre, hogy nem szerepelek a plenáris előadók között, csak a délutáni csevegésben. Nem kérdeztem, miért, csak jeleztem, hogy ebben az esetben nem megyek el a rendezvényre. Másnap újabb programot kaptunk, ahol már plenáris előadó voltam. Sajnos csak nagyon ritkán tudtam ilyen hatékonyan végezni a munkámat. A Max van der Stoel csapatában volt Schöpflin György is, aki később az egyetem díszdoktora lett. Kevés alkalmam volt személyesen beszélgetni vele, de arra emlékszem, hogy határozottan kijelentette, szerinte az egyetem román vezetősége soha nem fogadja el a magyar karokat. Nekem akkor még voltak illúzióim. Az 1990-es évek közepén egyszer a Korunk szerkesztőségében tartott előadást a két világháború közti magyar baloldali értelmiségről, köztük nagyapjáról, Schöpflin Aladárról. Jól emlékszem egyik mondatára, miszerint lehet, hogy akkor hiba volt baloldalinak lenni, de hogy szégyen nem volt, az biztos. Mivel csak felületesen ismertem, meglepődtem, amikor a Fidesz színeiben lett európai parlamenti képviselő. Később még találkoztunk azon az európai parlamenti meghallgatáson 2007-ben, amelyet Kónya-Hamar Sándor képviselő szervezett a romániai magyar nyelvű felsőoktatás érdekében, ahol, többek között, mindketten előadók voltunk. Négy év alatt, amíg rektorhelyettes voltam, sokféle emberrel volt alkalmam találkozni. A heves viták ellenére a személyes kapcsolatokban csak nagyon kevés román embernél tapasztaltam ellenségeskedést. Úgy éreztem, hogy elfogadják azt, jogunk van kiállni az érdekünkben, ezért nem nehezteltek ránk, csak persze nem engednek a magukéból. Andrei Marga rektornak érdekes volt a munkastílusa. Munkabírása hatalmas volt, érdeklődése szerteágazó. Amikor külföldre utazott, mindig vásárolt magának egy-két érdekes könyvet, amelynek később hasznát vette. A vezetőségi gyűlésekre többnyire kész megoldásokkal érkezett, ha volt is valakinek ellenvéleménye, nehezen tudta érvényesíteni azt. Ellenben ha valami nem érdekelte, vagy egyszerűen nem akarta megszavaztatni, akkor engedte, hogy a beszélgetés teljesen mellékvágányra menjen, sőt be is segített ebbe, a végén pedig vagy elhalasztatta vagy leszavaztatta azt. Nyolc évig volt az egyetemnek a rektori tisztség mellett elnöki tisztsége is. Amikor Marga volt az elnök, akkor az volt a fontosabb funkció, amikor pedig ismét rektor lett, akkor az elnöki funkció teljesen eljelentéktelenedett. Egyetemi felmérés A BBTE a rendszerváltozás utáni tíz évben nagyon sokat fejlődött, új karok, új szakok jelentek meg, a diákok létszáma is megtöbbszöröződött. Érdekes módon ebben az időben az egyetemek közti versengés inkább a diáklétszámra korlátozódott, csak később kezdték figyelembe venni a különféle rangsorolásokat. Ezért a BBTE, amerikai stílusban, beleszámolta a diáklétszámba mindazokat, akik doktori iskolába jártak, és azokat a tanárokat is, akik véglegesítő vagy fokozati vizsgára jelentkeztek. Ezért szoktak, akkor és ma is, negyvenezres diáklétszámról beszélni. Az egyetem nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél nagyobb súllyal legyen jelen a mindennapokban, állandóan szerepeljen a sajtóban legalább a rektor által. Díszdoktorrá avattak szinte mindenkit, aki számított a világban: bíborost, kancellárt, királyt, pápát. De azért ne legyünk rosszmájúak, voltak közöttük egyetemi tanárok is! Amikor lehetőség adódott rá, az egyetem elhatározta, hogy „felméreti” magát az Európai Egyetemek Szövetségével (EUA). Ez 25 ezer dollárjába került a felsőoktatási intézménynek, nem számítva bele ebbe annak az öt embernek a teljes ellátását, aki szinte egy hétig Kolozsváron végezte a megfigyeléseket, szóba állt tanárokkal, diákokkal, tisztviselőkkel. Majd összeállított egy mintegy százoldalnyi jelentést az egyetem fejlődéséről, potenciáljáról, multikulturális jellegéről. A jelentés pozitív képet nyújtott az egyetemről, ez is volt a célja. Egyetlen egy dologról nem szólt ez a jelentés: hogy milyen színvonalú az oktatás. Ezt nem mérték fel! Miniszteri látogatások Rektorhelyettesi időmben, ha jól emlékszem, két magyar miniszter látogatta meg az egyetemet: Torgyán József és Magyar Bálint. Mindkettőt a szenátus termében fogadtuk, ahol elbeszélgettek a magyar tagozat képviselőivel. Ezeken a találkozókon röviden bemutattam az egyetemet, majd a minisztervendég beszélt, utána kérdések/kérések és válaszok hangzottak el. Emlékszem, hogy amikor belépett a rektori folyosóra, és meglátta a román egyetem rektorainak a falon sorakozó féldomborművét, Torgyán József megkérdezte, hogy „ennek az egyetemnek 1919 előtt nem volt rektora?” (Ma már láthatók a Ferenc József Tudományegyetem, sőt a Bolyai rektorai is.) Amikor azt mondtam a karok bemutatásánál, hogy az ortodox és görög katolikus karokon nincs magyar nyelvű oktatás, hisz nálunk nincsenek magyar ortodoxok és görög katolikusok (akkor még ezt így tudtam!), Torgyán József nevetve megjegyezte, hogy én huncutul utalok az ő vallására (ugyanis görög katolikus volt). A beszélgetés jó hangulatban folyt, a miniszter urat egészen más embernek ismertük meg, mint amilyennek a politika mutatta. Ezután érdekes előadást tartott a Báthory-líceum színültig megtelt dísztermében tanárok és egyetemisták előtt. A vezetőség román tagjai nem tartottak igényt arra, hogy találkozzanak Torgyán József miniszterrel. Amikor Magyar Bálint látogatta meg az egyetemet, Marga rektor személyesen fogadta az irodájában, igaz, ismerték egymást személyesen még abból az időből, amikor Marga is miniszter volt. Egy román miniszteri látogatásra is emlékszem, amikor Mircea Geoană akkori külügyminiszter látogatta meg az egyetemet egy rövid beszélgetésre. Gabriela Firea sertepertélt körülötte, és a miniszter adjutánsaként mutatkozott be. Magamban furcsálltam ezt a szárnysegédi pozíciót, de elfogadtam, hogy a külügy is militarizált valamilyen szinten. Támogassuk az operát! Egyszer (talán 2001 kora őszén) telefonált Simon Gábor, a kolozsvári magyar opera igazgatója, és azt mondta, biztos forrásból tudja, hogy az egyetem anyagilag támogatta a román operát, méghozzá azt is tudja, milyen összeggel. Jó lenne, ha támogatná a magyar operát is legalább egy előadás megvásárlásával. Én erről a támogatásról nem tudtam, nem tárgyaltunk róla vezetőségi gyűlésen (nem emlékszem, hogy valaha is hiányoztam volna, de azért ritkán előfordulhatott). Gondoltam, kiugratom a nyulat a bokorból. A következő gyűlésen előhoztam a dolgot, mégpedig olyan formában, hogy azt mondtam (mintha természetesen tudnék a dologról): nagyon jónak tartom, hogy az egyetem támogatja a román operát, és szeretném, ha ugyanezt tenné a magyar operával is. A rektor rögtön jóváhagyta, a többiek sem tiltakoztak. Húszmillió lejt szavaztunk meg (ez mai pénzben kétezer lej), és az egyetem ebben az összegben jegyeket vásárolt, amelyeket szétosztottunk a diákok között. Az opera kijelölt két előadást, amelyeken a jegyeket igénybe lehetett venni, két diák mehetett egy jeggyel. Az akciónak nagy sikere volt, mindkét alkalommal megtelt az opera nagyterme. Sajnos egy évre rá ezt már nem sikerült megtennünk, mert amikor ismét szóba hoztam a dolgot, a főkönyvelő tiltakozott, hogy nem tudja törvényesen elkönyvelni az adományt. Szóval közben megkereste a módját, hogy ne kelljen pénzt adnia ilyen célra. Egyszer volt Kolozsváron ingyen opera... Kása Zoltán Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rektorhelyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből. Krónika (Kolozsvár) 2015. szeptember 14.A XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikereTartalmas előadások az összetartozás jegyében Amint azt többször is meghirdettük, szombaton az AGROMALIM 2015. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár részeként megszervezték a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. A Kiállítási Csarnok B pavilonjának az emeleti tárgyalójában valamivel 10 óra után Horváth Imre AMMGE-alelnök, műsorvezető köszöntötte a félháznyi hazai és anyaországi mezőgazdászt, üzletembert és szakembert, illetve a prezídiumban helyet foglaló Gheorghe Seculiciot, az Arad Megyei Kereskedelmi Ipari- és Agrárkamara elnökét, dr. Torda Mártát, Magyarország Földművelésügyi Minisztériuma Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok főosztályának az osztályvezetőjét, Simona Alice Mant, Románia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának az államtitkárát, Sebestyén Csabát, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökét, illetve Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökét. A műsorvezető felkérte a Kamara elnökét, a fórum megnyitására. A magyar–magyar gazdatalálkozók előre vitték a mezőgazdaságot Gheorghe Seculici köszöntőjében örömének adott hangot, amiért a XXVI. AGROMALIM otthont ad a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozónak, ami a kiváló együttműködés eredménye. A továbbiakban a 240 hazai és külföldi vállalatot megmozgató nemzetközi kiállításban és vásárban rejlő üzleti lehetőségeket méltatta, majd sok sikert kívánt a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz. Faragó Péter RMDSZ megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve: az eddig megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók mindig előre vitték a mezőgazdaságot, ami nagyon fontos az Arad megyei magyarságnak, hiszen többsége vidéken él, ezért a mezőgazdasághoz fűződik az élete. Éppen ezért, az érdekvédelmi szervezet kiemelten támogatja a mezőgazdaságot. Az RMDSZ megyei szervezetében működő Mezőgazdasági Szakbizottság elnöke, Kocsik József egyben az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke is, akinek és csapatának ezúton is megköszönte a Magyar–magyar Gazdatalálkozó megszervezésében kifejtett fáradozásukat. Zárszavában sok sikert kívánt a Gazdafórum munkálataihoz. Dr. Torda Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője miután tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkárnak az AGROMALIM, illetve a találkozó szervezőihez és résztvevőihez intézett üzenetét, A víz a mezőgazdaságban, mint éltető erő témakörre építette fel mondanivalóját. Ebben az emberi élet nélkülözhetetlen elemének, a víznek a fontosságát ecsetelte az őstörténettől, napjainkig. A határokat is átszelő vízfolyások, illetve nemzetközi vizek használatáról, szabályozásáról szóló egyezmények a vízhasználat és a fenntartható gazdasági fejlődés elengedhetetlen feltételei. Éppen ezért, nemzetközi konferenciákon szabályozták és újraszabályozzák a vízhasználat kérdéseit. Mivel a víz elsőrendű feltétele a mezőgazdaságnak, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium az egész Kárpát-medencére érvényes mezőgazdaság-serkentő stratégia kidolgozásának a híve. Mert a szülőföldön való megmaradás és boldogulás alapvető feltétele a mezőgazdaság fellendítése, amire erőforrásként kell tekinteni. Azt úgy kell alakítani, hogy utódaink is megélhessenek belőle. Éppen ezért a Földművelésügyi Minisztérium mindent megtesz azért, hogy a Kárpát-medence mezőgazdasága megmaradjon, fejlődjön. Ennek egyik eleme a mostani Magyar–magyar Gazdatalálkozó, de a december 23–25. között Budapesten sorra kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár is, ahol a külhoni mezőgazdászok részére 250 négyzetméteres kiállítóteret biztosítanak. Felkérte a gazdálkodókat, minél többen vegyenek részt a fórumon. A továbbiakban Simona Alice Man, a hazai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mondott köszönetet a meghívásért, a Magyar Földművelési Minisztérium képviselője megismerésének a lehetőségéért. Fontosnak tekinti, hiszen az RMGE tagjai végeredményben a román mezőgazdaságban tevékenykednek, ezért az ő gondjaik egyben a minisztérium gondjai is. Mert az idei szárazság nemzetiségre való tekintet nélkül, a legtöbb gazdálkodónak a munkáját megnehezítette. A klímaváltozások a vízzel kapcsolatos gondokat a jövőben tovább súlyosbíthatják, amelyeket csakis nemzetközi összefogással lehet enyhíteni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium nagyszabású, 7 év lefolyású tervet dolgozott ki az öntözőrendszernek az egész országra történő kiterjesztésére. Erre 7 éven keresztül évente 145 millió eurót kívánnak fordítani. A gazdálkodókat arra kérte, bízzanak a minisztériumban. Sebestyén Csaba RMGE-elnök hozzászólásának első mondatait az államtitkár asszonyhoz címezte, ezért románul mondta el, hogy az általa vezetett gazdaszövetség a munka hatékonysága érdekében, mindenben együtt működik a minisztériummal. A továbbiakban magyarul adott hangot örömének, amiért a fórumon újra találkozhat az ismerős arcokkal. A Magyar–magyar Gazdatalálkozó ötlete az I. Orbán-kormány idején született, amikor az RMGE az akkori földművelésügyi tárcavezetővel, dr. Torgyán Józseffel írta alá az erről szóló szerződést. A helyi szervező Egyesület érdeme nem kisebb azáltal, hogy az országos szervezet is besegít. Az azóta megszervezetett gazdafórumok mindig fontos üzeneteket fogalmaztak meg a két szaktárca, illetve a gazdálkodók felé. Ugyancsak itt, ezelőtt 5-6 évvel mondták ki azt is, hogy szükség van egy Kárpát-medencei közös agrárstratégiára. A víz nem csak a gazdálkodók, hanem az érdekvédelmi szervezetek számára is fontos, hiszen emiatt új kihívások jönnek létre. Az RMGE azért tudott ilyen hosszú ideik megmaradni, mert a gazdák gondjaira mindig megtalálták a megfelelő válaszokat. Most új, a mezőgazdaság számára szükséges víz biztosítása a legnagyobb kihívás, amire megoldást kell találni. Az RMGE ebben is teljes együttműködésről biztosítja a gazdálkodókat, de a szaktárcát is. Ezt követőn Horváth József az Orosháza és Vidéke gazdakör elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumáénak alapító elnöke tolmácsolta Jakab Istvánnak, a Magyar Országgyűlés alelnökének, a MAGOSZ elnökének az üzenetét. Nt. Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével a fórum résztvevői magyarul, illetve románul fohászkodtak az egyetértésért, a jó termésért. Szakmai előadások A negyedórás kávészünet után szakmai előadások következtek, melyek során dr. habil. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja Innovatív mezőgazdasági oktatással és kutatással a jövő agrárszakembereiért, dr. Somogyi György kutatómérnökA paprika, mint hungarikum címmel tartott előadást. Majd dr. Csőcs János, a Temesvári Agrártudományi Egyetem tanára értekezett, Enachiuc Dumitru projektmenedzser az Alsó-Maros árterület Helyi Akciócsoport munkájáról számolt be, Tasnádi Gábor Császárfa/Palownia a zöldbefektetés címmel, míg Bánszky József ügyvezető Energiatakarékos gabonatárolás címmel tartott előadást. Lica Cociuban egyetemi tanár, az Arad Megyei Tanács alkalmazottja, igen érdekes pályázati lehetőségről számolt be, ami a nagylaki vámházak felszabadulásával nyílna. Komjáti Endre fűszerpaprika-kereskedő ezúttal is bemutatott néhány különleges csomagolású terméket. Mivel e szakmai előadások némelyike igen terjedelmes, ugyanakkor érdekes is, velük különálló írásokban foglalkozunk. Kiállítók között A gazdafórum után a résztvevők a kiállítóterület szélén felállított sörsátrak mellett rotyogó bográcsos pörköltek körül gyülekeztek. Út közben magyar résztvevők iránt kutakodtunk a B pavilonban, ahol ezúttal is találkoztunk a nagyzerindi Szénási Ferenccel és a mézeskalácsaival, közös standon állított ki a Tulipán Könyvesbolt és Borozó Csipkár Imre fazekasvarsándi paprikatermesztővel, akinek az őrleményét dr. Somogyi György paprikaszakértő szaglással, szemrevételezéssel, ízleléssel elemezte, megállapítva: annak a minősége a szegedi legjobb minőségű őrleményekkel vetekszik. Nem véletlenül, hiszen azonos magról, hasonló eljárással termesztették, dolgozták fel. Amint Csipkár Imre elmondta, a 400 négyzetméteres sátrában eddig 320 kiló száraz őrleményt termesztett, amihez egy kevéssel segít a szabadban termesztett fűszerpaprika is. Azért termeszt ott is, hogy évente összejöjjön az 500 kiló őrlemény, amivel igen elégedett. Pörkölt, nótázás, jókedv A sörsátrak mellett javában rotyogott a pörkölt a bográcsokban. A zimándközi Szabó Sándor és csapata két bográcsban mintegy 50 kiló sertéshúsból főzött pörköltet. A majláthfalvi bográcsban Nyári Imre nyugdíjas gazdálkodó őzpörköltet főzött, miközben a helybeli gazdák asztalánál Jenes Ferenc harmonikakíséretével nagyban nótáztak. A kisiratosiak birkapörköltjét Szatmári Pál és Lévai Tibor főzték, savanyúdinnyével tálalták. A pécskai gazdák pörköltjét id. Zágoni Szabó András és csapata főzte. Ezúttal nem volt verseny, minden szakács a saját gyönyörűségére, a legjobb tudása szerint készítette. Hogy ízlett, az is bizonyította, hogy a helyszínen lévők szívesen kóstolták végig a pörkölteket, majd sörrel, borral öblítették, amitől a jókedv a magasba csapott, nótázni kezdtek. A majláthfalvi nótázókkal dr. Torda Márta osztályvezető is szívesen énekelt együtt, tovább erősítve az összetartozás érzését, megalapozva a Magyar–magyar Gazdatalálkozók szép hagyományának a jövőjét. A szervezők, Kocsik József elnök és csapata, ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak, illetve a megyei gazdaköröknek, amelyeknek a tagjai a maguk által hozott húsból főztek pörköltet a találkozó résztvevőinek, nagyban hozzájárulva a rendezvény sikeréhez. Balta János Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-30 | 31-45
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
